Kányádi Sándor: Kicsi legény, nagy tarisznya

Horgasinamat verdeső
tarisznyámban palavessző,
palavessző s palatábla...
Így indultam valamikor
legelőször iskolába.

Le az utcán, büszkén, bátran
lépdeltem a tarisznyámmal.
-Hova viszed, ugyanbiza',
azt a legényt, te tarisznya?-
Tréfálkoztak a felnőttek,
akik velem szembejöttek.

Máskor pedig ilyenformán
mosolyogták a tarisznyám:
-Éhes lehet a tudásra
az, kinek ilyen hosszú,
ilyen nagy a tarisznyája.

De csak mentem, még büszkébben,
míg az iskoláig értem.
Az iskola kapujában
gyökeret vert a két lábam.

S álltam, míg csak bátorító
szóval nem jött a tanító.
Rám mosolygott: -Ej, kis legény,
gyere, fiam, bátran, ne félj!

Kézen fogott, bevezetett.
Emlékszem, be melegem lett...
Évek teltek, múltak, de még
most is érzem olykor-olykor
jó tanítóm meleg kezét.

Sass Ervin: Köszöntő pedagógusnapra

Rózsát hoztunk
köszöntőnek
Pedagógusnapra,
tudjuk, hogy a
tanár bácsi
örömmel fogadja.

Piros rózsa
a mi hálánk,
és köszönjük szépen,
hogy tanított
jóra-szépre
egész hosszú évben.

Gondoljon majd
szeretettel
erre az osztályra,
rózsát hoztunk,
ez most a mi
szívünk dobogása!

Osváth Erzsébet: Tanítóinknak

Tanító nénik!
Tanító bácsik!
Egy kisdiák
áll előttetek.

Kisdiák a sok százból,
ezerből-
Jóságotokat
hadd köszönje meg!
Hadd köszönjem
azt az igaz kincset,
amelyet ti
adtatok nekünk.
S amely bűvös
erejével annyi
új titokra
nyitrotta szemünk.
Neonfénynél is
szebben világít
a tudás, mit
kaptunk tőletek.
Szeretetünk
sugárzik felétek.
Ragyogja be
Szép ünnepetek!

Raggamby András: Búcsúzás

Édes tanár néni
El kell mostan válnunk!
Egy-két nap és már nem ide,
Más osztályba járunk!

Hálásan köszönünk
Minden jót és szépet,
Nem feledjük a sok kedves
Iskolás emléket.

Azokat se, akik
Velünk foglalkoztak,
S értünk annyi fáradságos
Áldozatot hoztak...

Édes tanár néni!
Fél szívünk itt marad,
Mert az, aki jóságot vet,
Szeretetet arat!

Kónya Lajos: A tanító

Jól ismeri az életet.
Hány tágas ablakot nyitott!
Szemei most is fényesek,
Negyvennégy évig tanított.

Csodálatos nagy-nagy dolog.
Évente harminc... s lepereg
negyvennégy év, így -számolok-
ezerháromszázhúsz gyerek!

Gyerekesebb kissé, vígabb
másoknál. Szava nyugtató.
Kereste -mondja- a minap
egy vállalat-igazgató.

Köszönöm, hogy megtanított
rajzolni, körzők és szögek
szavára nyílt meg a titok-
mindent önnek köszönhetek!

Füle Lajos: Pedagógus

Én nem tudom, milyen erő kell
hozzá, de több kell az enyémnél.
Olykor el-eltűnődöm én is,
mit is jelent húsz-harminc szempár
fénylő tükörtermében élni,
hol éle van minden igének,
árnyéka van minden hibának,
hol húsz-harminc sötétkamrában
hívják elő folyton a percek
éles, kemény, hiteles képét.

Könnyű nekünk beszélni ezt-azt,
nagy szavakkal egymást dobálni,
de ő, kinek minden szavával
megannyi kis magnetofon zeng
tele otthont, utcát, jövőt, ő
felelősség nehéz vasával
vértezve jár, s - bár tán nem érzi -
hétköznapok nagy hőse köztünk,
szebb holnapok jobb emberéért
titkon vívott nehéz csatáknak
ismeretlen, hős katonája!

Mikor fogunk szobrot emelni,
s fogunk-e hát neked, magunkban,
"LÉLEK SZOBRÁSZA":
PEDAGÓGUS?!

Tasnádi Varga Éva: Tanítómnak

Szép virágcsokromnak
köszönt minden szála,
nem fáradtál annyit
év közben hiába!

Könyveim, térképem
becsukódnak rendben,
s megtelt füzeteim
beszélnek helyettem.

Hófehér lapjukon
betűk sokasodnak,
mit nem tudtam tegnap,
megtanulom holnap.

Oktattál, neveltél,
oly türelmes voltál,
s velem együtt köszönt
lásd az egész osztály!

Kiss Kálmán: Tanítónk

Betűket adott nékünk s számokat,
s mi úgy éreztük: gazdagok vagyunk.
Micsoda öröm volt, hogy olvasunk!
És olvastunk és olvastunk sokat.

Adott, adott ő szép mámorokat.
Büszkén éreztük: lázas az agyunk,
minden dologra van pontos szavunk,
s a legfőbb kincsünk lett a gondolat.

A katedrán állt ő, és csak adott.
Hogy is feledhetnénk a mosolyát?
Tőlünk gyakran csak csínytevést kapott,
bolondokháza lármás iskolát.

Előtte most horgasztott fővel állunk,
zavartan nézve néhány szál virágunk.

Osváth Erzsébet: Igazi ünnep ez a nap!

Ünneplőben van ma az osztály:
a tanterem, a gyerekek.
Jókedvű fák játékos lombja
az ablakokba integet.

A lárma, a zaj elhal lassan,
pisszenés sincs, oly nagy a csend.
Oly nagy a csend és oly szokatlan,
mintha nem lenne senki bent.

Egyszerre csak nyílik az ajtó,
tanítónk arca felderül.
Tarka, mosolygós csokrok várják
szótlan, meleg üdvözletül.

Karmester nélkül zeng az ének.
Sok gyermekhang szárnyra kap.
Madárdal kíséri a kertből...
Igazi ünnep ez a nap!

Tóth Eszter: Pedagógusnapra

(Tarba Mártának)

"Tanító néni! Tanító néni!"
Úgy nyújtjuk fel folyton az ujjunk,
mintha sok kérdezni- és kérnivalónkkal,
bőrünkből is ki kéne bújnunk!

"Tanító néni! Tanító néni!"
S ő válaszol, kisegít mindig,
s mint tündér a vándort, kinccsel: utunkra
tudás kincsével indít.

S bármerre járunk, bárhova visz majd
az életünk kanyargós útja,
akárcsak a padból felnyújtott ujjal,
jelentkezünk újra meg újra:

"Tanító néni! Tanító néni!"
és kicsordul meghatott könnyünk:
"Sohase feledjük tanító nénit!
Jóságát örökre köszönjük!"

Donászi Magda: Pedagógusnapra

Ma, amikor az egész ország
hálás szívvel néz ide,
szeretetet, köszönetet
ver mindnyájuk kis szive.

Azt a sok jót, amit kaptunk
meghálálni mint lehet?
Kérdezgettem a virágot,
kérdeztem a levelet.

Nem feleltek, de a virág
felém intett vidáman,
amit a szó el nem mondhat,
itt van egy szál virágban.

Donászi Magda: Ma szívünk ünnepel...

Ma nem tanulni jöttünk.
Ma szívünk ünnepel.
A hálát, amit érzek:
miképpen mondjam el?

Szétszáll a szó a szélben,
habár mélyről fakad,
s e nyíló rózsa élte
pár nap vagy óra csak.

Emlékek kötnek össze:
szavak, számok, betűk.
Utunk, akárhová visz,
követnek mindenütt.

Emlékünk egyre több lesz,
tudásunk mind nagyobb,
Hálás szívvel köszöntünk
tanárt s ünnepnapot.

Jankovich Ferenc: Tanítónknak

Mi már tőled sokat kaptunk,
de tőlünk te keveset,
az arcodból, a hangodból
sugárzik a szeretet.

Fogadd tőlünk ezt a csokrot,
mit kötött a szeretet,
hála-hála mindig hála
jó tanítónk teneked.

Szabó Lőrinc: Köszöntő

Érzés, tudás tiszta méze
gyűlt a szívbe, gyűlt az észbe;
betűk hordták: ők a mi
lelkünk aranyméhei.
Züm-züm, rétet, virágot,
bejárták a nagyvilágot,
s ma mint hála, mint kiáltás
csordul szívünkből az áldás:
"Éljen tanító bácsi!"

Csupa napfény az út,
s mire 8 óra múlt,
a mi osztályunk már együtt ül,
és a jó tanító,
derűs jó reggelt mond,
s szeme gyöngéden reánk tekint.

Fog is rajtunk a szó,
vele dolgozni jó
tudjuk Ő mutat nekünk irányt.
Látjuk tisztán a célt,
együtt mindenkiért,
s híven szolgáljuk majd szép hazánk.

S ha az évek során,
közös munkánk után
egyre széledünk, mi szerte szét,
szívünk őrzi tovább,
a legdrágább barát,
drága tanítónk tekintetét.

(Köszönet a teljes dalszövegért Ács-Tóth Juditnak)

Kosztolányi Dezső: Az iskolában hatvanan vagyunk

Az iskolában hatvanan vagyunk.
Szilaj legénykék. Picik és nagyok
s e hatvan ember furcsa zavarában
a sok között most én is egy vagyok.
Ez más, mint otthon. Festékszag, padok,
a fekete táblácska és a kréta,
a szivacs hideg, vizes illata,
az udvaron a szilfa vén árnyéka
s a kapunál – az arcom nézi tán? –
egy idegen és egy merev tulipán.

Ez más, mint otthon. Bús komédia,
lélegzet-visszafojtva, félve nézem,
hatvan picike fej egyszerre int
s egyszerre pislant százhúsz kis verébszem.
Hatvan picike, fürge szív dobog,
hatvan kis ember, mennyi sok gyerek
Amerre nézek, mint egy rengeteg,
kezek, kezek és újra csak kezek.
Mint kócbabácskák a török bazárba,
egy hűs terembe csöndesen bezárva,
az orruk, a fülük, mint az enyém
s a feje is olyan mindenkinek.
Mi végre ez a sok fej, kéz, fül, orr,
sokszor csodálva kérdezem: minek?

Szőke Jenő: Pedagógus napra

Távolból elnézzük a kékellő erdőt,
Enyhe szélfuvallat hajt egy bárányfelhőt.
Napot nem takarja aranyló sugara
Szórja szerte fényét: PEDAGÓGUS NAPRA.

Mezei virágok pompáznak a fényben,
Vibrál a délibáb néma rezdülésben.
Hajladozó fűzfa ad nyugtató árnyat,
Sok kis iskolásnak, kik most erre járnak.

Vadvirágot szednek, csokorba kötik azt,
Dallal köszöntik ők, a késői tavaszt.
Majd viruló arccal, remegő kezekkel,
tanároknak adják, hálás szeretettel.

Mentovics Éva: Pedagógusnapra

A-tól ZS-ig megismertünk
minden betűt mára.
Számokat is tudunk írni
füzetbe, táblára.

Képeskönyvből már egyedül
olvassuk a verset.
Azt is tudjuk, ez nem minden
ez még csak a kezdet.

Vágyunk mindig új tudásra,
jönnek a miértek.
Tanítasz és szeretsz minket,
tudjuk, hogy megérted.

Fáradoztál sokat értünk,
volt öröm, és bánat.
Hálás szívvel nyújtjuk Neked
most e virágszálat.

Elsuttogja e kis virág
hajladozva Néked,
Köszönjük a sok új tudást,
ezt a vidám évet.